GYŐRI VÍZISPORT EGYESÜLET

GYŐRI VÍZISPORT EGYESÜLET

A Győri Vízisport Egyesület 1993-ban jött létre két, korábban már működő egyesület fúziójával.

A GYÁÉV triatlon, úszó egyesület és az 1964 óta Győrben működő, többszöri „tulajdonos váltáson” áteső kajak-kenu szakosztály döntött úgy, hogy egyesült erővel és városi segédlettel szervezik a fiatalok és sportolni vágyók minden napos edzés lehetőségét.

Az első időkben két szakosztályt működött. A kajak-kenu mellett az úszást felváltó triatlon vált a második szakosztállyá. Az évek során először a szinkronúszók csatlakoztak az egyesülethez, mint önálló szakosztály, majd 2002-ben a vízilabdázók érkeztek. A triatlon szakosztály ezen évek alatt maga mellé vette az úszókat, akik egyre növekvő létszámban vettek részt az egyesület munkájában. Az úszók közben más egyesületbe igazoltak.

Napjainkban három szakosztály működik a Győri Vízisport Egyesület részeként, a kajak-kenu, a vízilabda és a szinkronúszás.

ELNÖKSÉG

  • Ánrahám Csaba, elnök
  • Weisz Róbert, társelnök
  • Csányi Péter
  • Csay Renáta
  • Forrai Zsolt
  • Kovács Zsolt
  • Somogyi Tivadar
  • Tanos Ádám
  • Kocsis Róbert
  • Paár András
  • Varga Eszter
  • Radnóti Zoltán
  • Sztanity László

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

  • Adorján Andrea (elnök)
  • Ferenczy Tamás
  • Végh Imre

ELNÖKI KÖSZÖNTŐ

A Győri Vízisport Egyesület megalakulása óta számos szép sportsikerrel vívta ki napjaink megbecsülését. Győr-Moson-Sopron Megye, Győr Város legeredményesebb sportegyesülete; az Olimpiai eredmények alapján pedig a legeredményesebb vidéki sportegyesület.

Tisztelgünk elődeink munkája előtt. Múlt nélkül nincs jelen és jelen nélkül nincs jövő.

A sport egy speciális tevékenység, amely a mindennapoktól eltérő környezetben zajlik. Célja a testedzés, a versenyzés, a szórakozás, szórakoztatás és az eredmény elérése.

A sport magában foglalja az emberi képességek öncélú fejlesztését és a képességek alkalmazhatóságának fejlesztését is. Hasznos módja a tanulásnak és a fejlődésnek.

Egyesületünk valamennyi sportolóját szeretnék egészséges, fejlett gondolkodású, felnőtt emberré segíteni. Ha ezek mellé még sikeres sportoló, Olimpiai, Világ vagy Európa bajnokká is válik, az a tevékenységünk elismerése, de mindenképpen az egyén érdeme.

Kajak-kenusaink, vízilabdázóink, szinkronúszóink egy igazán szorosan együttműködő, egymásért szurkoló, egymás tevékenységét támogató közösséggé formálódtak az elmúlt 30 év alatt.

Edző kollégáimmal, technikai kollégáimmal, adminisztrációs kollégáimmal mindannyian a sikeres működésben hiszünk és mindennap ezért dolgozunk.

Látogasd gyakran a web-oldalunkat és a közösségi oldalainkat, értesülj első kézből eredményeinkről, sikereinkről, valamint valamennyi, az egyesületet érintő történésekről!

ERŐT, EGÉSZSÉGET!

Ábrahám Csaba, a GYVSE elnöke